Quantcast
Channel: Debrecen hírei, debreceni hírek » Füredi Kapu
Viewing all articles
Browse latest Browse all 10

Nincs előzetesben a Firebird-Füredi Kapu Zrt. volt vezérigazgatója

$
0
0

Amint arról nemrégiben beszámoltunk, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást, amit a Füredi Kapu lakópark építése kapcsán – a Magyar Fejlesztési Bank Fejlesztési Tőkealap feljelentése nyomán – indított évekkel korábban.

A rendőrség az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

Mint írtuk, az építtető cég, a Firebird-Füredi Kapu Zrt. volt vezérigazgatóját, Sz. Tamást a rendőrség 2012 júliusában vette őrizetbe, majd vele szemben a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A hatóságoktól azonban azt az információt kaptuk, hogy a másodfokon eljáró bíróság megváltoztatta ezt a döntést, és Sz. Tamás újra előzetesbe került.

Szerkesztőségünket személyesen kereste meg Sz. Tamás és ügyvédje, s jelezték, téves információt közöltünk, Sz. Tamás ugyanis nincs előzetes letartóztatásban.

Sz. Tamás és ügyvédje nehezményezték azt is, hogy a címben azt írtuk, „elmulatták a lakásvásárlók egymilliárd forintját a csalók”. Természetesen – ahogy a cikkben is olvasható volt – jelenleg a vádemelési javaslat történt meg, s az ügy az ügyészségen van. Ítélet természetesen csak később várható az eljárásban, amennyiben eljut a bírósági szakaszig.

Természetesen olvasóinkat a későbbi fejleményekről tájékoztatni fogjuk.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 10

Latest Images

Trending Articles